A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gondolatok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gondolatok. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 15., szerda

Lélegzetvétel


A szépség, lélegzetvétel a szennyben… Áhítat is, – szomj, innen el,  az örökkévalóhoz… Elemelkedés a kopárból, a szemétből, s az idegenszerűség odahagyása… És szükséglet is… Hiánykiáltás a szívben…
(Rajnai Lencsés Zsolt)

2012. június 9., szombat

Rajnai Lencsés Zsolt: Szakítás

Furcsán-zavarodott szomorú lelkiállapot, kavargó, egymásnak feszülő érzelem-forgácsok jellemzik a legtöbb szakítást… Valami elmúlt, valami meghalt… Az “egymásranézés” már nem olyan mint korábban, kihunyt belőle a szövetség tudata, az “enyém-vagy” érzése. Ehelyett hangok és csendek hordozzák az űrt, a felbolydultságot, a  “kényelmetlenül-nehézkedő”  zavart.

Szilánkokra tört a személyiség-szeletek összetartozása. Amikor anno szerelemben épült fel e két ember közös műve, lassan, óvatosan növekedett, majd felgyorsulva, forradalmi beérlelődése révén személyiségük ezernyi színben pompázó üvegcserepei a másik lénye felé fordult, és a külső fényt úgy verték vissza, hogy a “sokszínben-pompázás” egy harmadik létezőt kreált kettejük “teremtő-okából”, – a szerelmet. Ez az új jövevény lett “közös-produktum-szülte” szövetségben kiteljesedett belső alkotásuk. Kettejük ezer irányba álló személyiségszeletei egymásba-simultak, szétiramlani-igyekvő vágyaik egymásra találtak, s a

2012. június 5., kedd

Rajnai Lencsés Zsolt: Szennyesen…

Elindulok tisztán, és a nap végére olyan szennyesen érkezem meg. Már nem emlékszem ki írja (talán Seneca? – meg kellene keresnem), hogy, amikor az ember rossz társaságban kénytelen lenni, akkor estére mindig elvész belőle valami. Persze nem örökre vész el, de mégis csak elvész – legalábbis aznapra… Én is így vagyok… Folyamatosan mondják, mondják, mondják és mondják körülöttem azt a sok szart és mocskot, ami lehúz és beszennyez… Elég csak hallgatni. Nem kell szólni, csak hallgatod, mert hallgatni vagy kénytelen az áskálódást, a mószerolást, a mártogatást, a torzíttatást, a rossz indulatot, és nem is kell hogy beleszólj, belefolyj, elég ha csak hallod, hallgatod,

Verselemzés: József Attila: Édesanyám, egyetlen, drága…

Édesanyám, egyetlen, drága,
te szűzesség kinyilt virága
önnön fájdalmad boldogsága.

Istent alkotok (szivem szenved)
hogy élhess, hogy teremtsen mennyet,
hogy jó legyek s utánad menjek!

(József Attila)

Ez a vers (is) rendkívüli. Az első versszak könnyen érthető, de a másodiknak párszor nekifutottam, mire megértettem. Íme:

“Istent alkotok, hogy élhess” = József Attila agnosztikus volt (szerintem), aki mindig vergődött a tekintetben: van-e Isten? Szeretett volna hinni benne, de nem tudott. Néha tudott, mindig próbált, de csak kevés sikerrel.

Ám annyira szerette Édesanyját, hogy azért, hogy halála után mégis élőnek hihesse, és hogy valaha az életben találkozzék még vele, a költő, lelkében “Istent alkot” (bár szíve szenved ettől, mert azesze és az elvei tiltakoznak

Rajnai Lencsés Zsolt: Modern sztoikus kiáltvány!

Olyan sok előember rohangál ebben a félresikeredett világban. És nem tudják, hogy Embernek lenni mit jelent…
Az embert az állattól az értelme és erkölcsi érzéke különbözteti meg. Az, hogy van lelkiismerete.

Kaparni az életért mindenáron? Minek? Hisz a halál úgyis elragad. Ez közös: hogy a halál elragad. Ám amiben más lehetsz, mint a sok előember, hogy amíg élsz, Ember maradsz, így nagybetűvel írva! Látod?  “Ember”.

Mert nem taposol, nem tülekszel, nem használod ki embertársaidat, különben egy napon arra ébredsz, hogy, mikor hajótörést szenvedsz másodmagaddal egy lakatlan szigeten, mikor elfogy az élelem, éjjel elvágod annak a torkát akit szeretsz, és kimetszed a szívét, és a túlélés nevében felfalod, csak azért, hogy 3 héttel tovább élj!

Higgy nekem, ha ma aljas vagy “kicsiben”, akkor, ha a szükség úgy hozza, aljas leszel “nagyban is”… És kérdem én: minek?
Azért a pár hétért, hónapért, évért megéri, ami még hátra van? Hiszen úgyis csak azt az egy nyomorult pillanatot birtoklod amit éppen élsz, és a múltban leélt éveidet nem adod össze, és nem kapod vissza abban az egy véges pillanatban! És a halál elragad majd téged is, bármikor e nyomorult

Rajnai Lencsés Zsolt: Karácsonyi elmélkedés

Karácsonykor, a gyermekkor vágyó, őszinte-kíváncsi szeme pillant vissza rám. Meghitt, várakozással teli percek, melyek sodra, mint misztikus, szívig érő pillanat áramlik átitatva az örök gyermeki bensőt…

A friss hó ropogása, délutáni serény készülődés,  furcsa együtt-izgalom valami jóért az egész családdal…

Azután este, amikor minden kialszik és csak a karácsonyi fények szánkáznak boldog szemek tükrén, s megtelik szívünk fenyőillattal, egymás szeretetével, és talán azzal is, hogy Isten is szeret bennünket…

Gyermeki vágyaimat felnőtté növesztettem, ilyenkor megállok mégis, és gyermekké válok pár órára újra… Van ebben
boldogság, de szomorúság is (hogy a gyermekkor elmúlt), s van benne falatnyi pesszimizmus is (hogy szilveszterre már, egy egészen más érzelem söpri ki a szívekből ezt a szakrális szépséget – és tudom, annak is helye van a maga idején, módján, és ha értelmes keretek között marad), de a szomorkás érzést mégis, romlatlan égi tisztaság tölti meg, amiben harmónia, otthon, erő, jóság, odaadás, elvágyódás, – és olyan mély szeretet van, amivel csak egy jó

Rajnai Lencsés Zsolt: Rajnai Tibor száz éves lenne…

2012. május 2. Ma száz éve született a Nagyapám, Rajnai Tibor.

A harmincas években tíz évig szerkesztette Kolozsváron színházi- és társadalmi hetilapját.

Reggel felébredtem, és a megsárgult újságok között olvasgattam a cikkeiből.

75-80 éves  sorok ezek, – néhol a betűk már alig láthatók, pedig egy könyvbe kötve őrzöm azokat…

Négy írást választottam, amit most felteszek az Ő emlékére…

Az első egy humoros cikk, – azért, mert a Nagyapámat nagyon jellemezte a humor, és rengeteg ilyesmit írt.

A második egy vers Kolozsvárról, – mert élt-halt ezért a városért.

A harmadikat a harmincas évek politikai elnyomása hatására írta, – van ebben is (a végén)  egy csöpp fanyar humor…

Végül egy pár viccet, tréfát is felteszek. A Nagyapám ugyanis rengeteg anekdotát, humoreszket írt… Ezek azért tetszenek, mert más jellegű viccek, mint a maiak… Finom báj és szellemi emelkedettség

Rajnai Lencsés Zsolt: Fájdalmom és felelősség

Ami neked fáj, fáj mindenkinek, ki téged szeret… Ha kinyújtják kezüket feléd, ragadd meg, vagy legalább éreztesd velük, hogy viszontszereted őket… Éreztesd a hálát, és a “várjatok rám, visszatérek” érzést. Ne hagyd elveszni, akik még megvannak! Felelősséggel tartozol értük, még akkor is, ha fáj épp a lelked, ha vigasztalhatatlan vagy… Mert még ilyenkor is szeretned kell, – ettől vagy Ember! Tekints hát rájuk, és szeresd őket. És ha így teszel, magadra, máris kevésbé figyelsz, és nem fáj annyira, ami fáj… Akarj élni mindenáron, hogy erőt és szeretetet sugározz szét, hogy tedd a dolgod, amire születtél! Hogy könnyebb legyen mindenkinek körülötted! Különben veled haldoklik mindenki, aki szeret, s fény helyett árnyék leszel, ki mást is besötétít…

2012. február

Rajnai Lencsés Zsolt: Vázlatosan...

Néha elrontottam a gyomrom, valami szellemi csemegével. Amikor egész nap csak tömöm. És ilyenkor hányni is szoktam: fittyet a világra. :)

Máskor meg: szeretnék változni. Szeretnék, ha tudnék. De nem gondoltam mindig így, hisz’ volt, mikor úgy hittem, nem akarok változni, mert nem tudok. Ma már másképp látom, mert megváltoztam. :)

És sokszor felteszem a kérdést: ki vagyok én? De mindig csak arra tudom a választ, hogy ki nem vagyok.

Volt mikor úgy hittem: teli vagyok életbölcsességgel. Aztán később: először csak azt láttam bölcsesség nincs bennem, de ma már azt is, élet sincs. :) És ha választhatnék, nem tudom, melyiket kérném inkább, a bölcsességet, vagy az életet. Úgy tűnik, egyik nem létezhet a másik nélkül, de ez tévedés: nézzék csak meg mennyi embernek megy!:)


Majdnem minden humor célba vesz valakit. Kifiguráz, sarkít, árnyal, támadást intéz hozzá. De igazán csak az érti a humort, aki képes magát is célba venni. Én szeretem ezt művelni, mert ezzel nem ártok senkinek. Amúgy is találok bőséggel nevetnivalót magamon minden nap. Ahogy teszem-veszem magam. Ahogy esetlenkedem, mint egy bébizsiráf tűsarkúban. :) Komikus vagyok. És voltaképpen ezeket a különcségeimet vetítem ki másra, arra, akit tréfám nyila célba vesz (ritkán, amikor van kedvem tréfálkozni). De ilyen már alig-alig van. Mert az árnyalt tréfát nem sokan értik. Kell hozzá éleslátás, gyors elme és lelki alkat. Persze a humor ingoványos terület… mert sok embernek fájdalmat okozhat, akit célba vesz. Kell azért itt egy kevés emelkedett lélek a hátárok megérzéséhez (a “támadónak”), s az, hogy magában is lássa az

Rajnai Lencsés Zsolt: Áprilisi tréfa

A Jóisten elfáradt műve szépségét csodálni… Elfáradt látni a háborúkat és a hitetlenséget, és úgy gondolta nyom egy resetet a rendszeren, – mely maga a világ… Végül is, ha így tenne  – töprengett – ki tudná meg? Na jó, jó, persze: ígért ezt-azt ennek meg annak…. Örök életet, üdvösséget, boldogságot stb. De ha egy gombnyomással eltörölhetne mindent, vajon ki tudná meg?

Na jó-jó, persze: erkölcsi törvények is vannak, és ilyet azért még sem tehet, hiszen, ha Ő jó és igaz, nem csaphatja be az összes teremtményét egy szempillantás alatt! De Isten, a “Szerető Jóság” azt is tudta, hogy halandó teremtményei nem érthetik meg az ő végtelen bölcsességét, sem moralitása összefüggéseit! Hiszen, ha az emberek értenék az Ő erkölcsiségét, nem botránkoznának meg dőre elméjükkel azon, hogy Isten, az emberi vétkek miatt miért az állatok szülési fájdalmait (is) szaporította meg? És hogy miért kellett Istennek az állatvilágot vízbe fojtania (a vízözönkor) az emberek
vétkei miatt? És hogy mért kellett 1500 éven keresztül állatok vérében fürdenie Izrael népének (Ószövetségi áldozati rendszer) emberek vétkei miatt, és hogy azt a szerencsétlen bűnbakot miért kellett ugyanezért,  a pusztába zavarni, hogy aztán ott nyomorult módon szomjan haljon szegény, még akkor is, ha esetleg ez (mármint az egész ószövetségi áldozati rendszer) Jézus Krisztusra, mint áldozati bárányra mutatott előre, aki önszántából magára veszi és elveszi a világ bűneit? Az ember dőre elméje nem érti ezeket – morfondírozott magában a Jóisten -, mert, még ha igaz is az áldozati rendszer és tényleg Krisztus áldozatára mutatott előre, akkor is, az állatok nevében a balga emberi ész ezt kérdezheti: de mi közünk az egészhez drága Uram? Ezek szerint mi csak olcsó eszközök lennék? S ha egy morális visszásságot

Rajnai Lencsés Zsolt: Képzeletszülte-töredék

...és elmémben így lobbant életre a szkepszis a vallás iránt; – egy nő miatt. És a nő iránt érzett szeretetem mozgatta… Mert meg akartam menteni őt. Nagyrészt ezért fogtam bele több éves kutatómunkámba, és szinte minden hozzáférhető és hozzá kapcsolódó irodalmat felkutattam ez ügyben, legyen az filozófia, vagy a természettudományok bármely odaillő területe… És így ültem vén fejjel egyetemi padokba és így kezdtem abba, hogy könyvet írjak. (neki)...
Aztán évek múlva, mikor mindenütt falakba ütköztem, (és az a nő százszor elárult és már rég elhagyott), így hagytam fel az egésszel; – egy másik nő miatt... A szellemi munkámmal, az egyetemmel, mindennel… majdnem az életemmel is... Mert soha olyan közel nem voltam még a halálhoz, mint ahová az a vörös hajú szép hang taszított innen a szomszédból… És akkor utolsó mentsvárként érkezett a művészet. A költészet. Amit egész életemben elhanyagoltam: a hit miatt, a Jóisten miatt, az etika miatt...
Kapóra jött: figyelemelterelésként a nyomorúságról. A halálról, a szkepszisről, az emberi sorsról. És ebbe vajon miért kezdtem? Talán már kitalálják: egy harmadik nő miatt. Minden tökéletesnek ígérkezett; ez a Múzsa valóságos tündérnek látszott: tövistelen tulipánnak… És én soha oly nagy

Rajnai Lencsés Zsolt: A Hős…

1. Hős az, aki reggel felkel az ágyból, pedig tudja, hogy nincs miért…

2. A Hős, pesszimista, de mégis úgy küzd, mintha optimista lenne. Nincs lelki békéje, de folyton megteremti mégis. Magába pillantással és bele nem törődéssel.

3. A Hősnek nincsenek illúziói, tudja, hogy nincs mibe kapaszkodni. Vállain cipeli a magányt. Szereti és cselekszi a jót; és ezt magáért a jóért teszi. Vallásos/ezoterikus hite nem lévén, a jóért cserébe semmit nem vár.

4. A Hősnek nincsenek illúziói. Tudja, hogy a világ nem jó, de vágyik rá, hogy az legyen. Szeretné úgy hinni, hogy egyszer majd jó lesz. Reménykedik Isten létezésében, de hinni nem tud benne. Csak vágyik rá, azért, hogy 

Rajnai Lencsés Zsolt: Aforizmák (általános) (11-20)

11. A szeretet: adás, hála, szolgálat, munka. És még: gyöngédség, jóság, anyaság és szerelem is. De a szeretetnek ezek a jegyei mind “középen vannak”. A két széle: alázat és önfeláldozás. Az alázat: a szeretet kezdete, alapja és gyökere. E nélkül nincs szeretet, csak kóros egó létezik, mi mindent maga vonatkozásában értelmez. Az önfeláldozás pedig – akár lelki, akár testi legyen is – a szeretet csúcsa és koronája. Ezen túl, már nincs “feljebb”. E tettben a szeretet túllép önmagán, túlhalad az életen, s halála által válik életté, teljességgé és örökkévalóvá.

12. A szeretet megegyezik a feltétlen jósággal; mindig kezdeményező, sosem tétlen. Célja, hogy megjobbítsa akire irányul. Szándékai szerint boldoggá is akar tenni, de mivel a boldogság változékony és szerteágazó, nem mindegy milyen áron. Ha a boldogság és a jóság összeütközésbe kerül, a jóság mellett kötelezi el magát, mert hű önmagához.

13. A szeretet olyannak fogad el amilyen vagy, és mégsem. Mert tényleg

Rajnai Lencsés Zsolt: A harmónia...

A harmónia, arányokba lehelt szépség, mi belső összhangot tükröz vissza a békességre vágyó szívnek…

Rajnai Lencsés Zsolt: Tudomány, művészet és hedonizmus

Tudomány, művészet, vagy hedonizmus? Tömeg, vagy individuum?
Az ember véges. Időben és térben. Választania kell. Mindenre nincs ereje, sem ideje. És választása nagymértékben befolyásolja jövőjét.

A tudós. Szolgál. Értünk. Ír, számol, asztal fölé görnyed, elemez és kísérletez. Erejét és egészségét alig kíméli. Hipotéziseket alkot. Tudja, hogy nem tehet mást. Fogódzókat keres a valóságban. Hipotézisei ezer veszély közt hányódva ingatag délibábok a szkepszis örvényében. De nem adja fel. Ezért tudós! Támasztékot és sziklát keres. Szellemi erőit aktiválja. Értünk. És persze magáért is, mert ő is csak ember.

A művész. Ő egész más. De ő is szolgál. Csak másképp, mint a tudós. Mutatja önmagát. Felfedi lényét, érzéseit. Mindent és mindenét odaadja. Kiteregeti a nagyvilágba. És gyakran sérülékennyé, elesetté válik. Támadásnak teszi ki magát. Ő nem ad hipotézist, ő csak magát adja. Gyakran illúziókat, némelykor valóságot, de mindig szépet. Így kell tegye ha művész. Intuitív és felfedező. Előhív magából valamit, miről ő is csak sejtette: létezik. Érzéseket szabadít fel, élményt kölcsönöz. Értünk teszi. Hogy mi továbbgondoljuk, továbbérezzük.

Rajnai Lencsés Zsolt: Az ideális nő és férfi (humor)

Az ideális nő először is gyönyörű. Azután okos, mert csak a buta férfiak szeretik a buta nőket. És még forró vérű, mert csak a buta nők hiszik, hogy az okos nők hidegek. Azután jóságos is, mert anya, vagy előbb-utóbb az lesz. Továbbá ért és szeret téged, sőt, kitalálja a gondolatodat, mert annyira ismer, hogy ha elkezdesz egy mondatot, helyetted fejezi be. A vágyaidban megelőz téged, ezért akar folyton szeretkezni veled. Érted rajong és nem öregszik, felnéz rád és nem veszekszik. S mindig szemben áll, de nem az

Rajnai Lencsés Zsolt: Indulat és homloklebeny (humor)

A minap mondta nekem valaki, hogy a Spektrumon látta, hogy a nők és a férfiak homloklebenye eltérő, mivel a férfiaké – állítólag – kisebb valamelyest, vagy szűkebb, vagy ilyesmi. Azért lényeges ez, mert a friss kutatások szerint – úgy tűnik – a férfiak ezért viselik nehezebben a stresszt, s ezért lobbannak hamarabb haragra, válnak indulatossá!

Látják Hölgyeim?! Én mindig is mondtam! Ez az oka mindennek! A homloklebeny!  A szűkmarkú természet nekünk, szegény, szerencsétlen férfiaknak alul méretezte e fontos fejkelléket, hát ezért látjuk borongósabban a világot…!  S ez indulatunk oka, nem más! Megértést kérünk Önöktől! Mert mikor szíre-szóra ordítozni kezdünk, olyankor csak a homloklebeny szélén csordul túl a buffer.  Remélem, így már értik mért járunk kocsmába, mért ordítozunk meccseken, időről-időre mért robbantunk ki háborúkat, és zsarnokságunk mértéktelen mértéke mért tesz minket elviselhetetlenné még a magunk szemében is! Mert a lényeg: a homloklebeny!

Akivel beszélgettem, még azt is elmondta, hogy a nők homloklebenyének is van káros vonása, az tudniillik, hogy a hölgyek érzelmi memóriája sokkal erősebb mint a férfiaké, ezért minden fájdalom amit átélnek mélyebben marad meg bennük. Vagyis – ha a hír igaz – olyan világban élünk, ahol a férfiak szűk homloklebennyel semmiségeken mérgelődnek, a nők pedig fájón megjegyzik e dőreségeket amelyeket egyébként mi, szegény, elesett szűklebenyesek csak az

Rajnai Lencsés Zsolt: A hiten túl…

Az igazi szeretet az, amikor, ha túllépsz a valláson, úgy szeretsz mégis, mintha még hinnél. Nincs már üzeneted, és reményed is alig, de szereted az embert, úgy, mint annak előtte… Ha kellőképp reményvesztett vagy, nem nehéz így érezni, hiszen, a hiten túl ott ragyog a részvét, mely erőfeszítés nélkül szeret minden létezőt, mert tudja, hogy mind áldozat, szenvedés és önámítás…

2011.08.28.

Rajnai Lencsés Zsolt: Aforizmák (szerelem) (1-10)

1. A szerelem, a művészet, az imádat, a költészet és az istenhit mind egy tőről fakad. Lelkünk földön túli fenségéből, életen túli reménységéből.

2. A szerelem magának akarja a másik lényét, teljességét, minden rezdülését. Mert a szerelem az egész embert akarja, kéri, követeli! A szerelem az önzés és a jóság finom férce: birtokvágy és áldozatkészség. Akarni mindent adni és elvenni. Szenvedély és égi tisztaság különös egyensúlya, párhuzama és háborúja. A szerelem, – mozgás. Erők egymásnak feszülése és egymáshoz

Rajnai Lencsés Zsolt: Pege Ali

Megelevenedő, megindító képsorok Vámos Miklós műsorában. Pege Aladár elé (a róla készült riport után) Vámos egy nyitott könyvet tol egy jazz kiskocsma asztalán. Ebbe a könyvbe riportalanyai a riport végén valami emlékfélét írnak… Pege a következőt írja:
“Kedves Miklós! Nagyon köszönöm, hogy rám is gondoltál.” Aláírás: Pege Ali.

Pege Ali hatvannégy éves zeneszerző, gordonművész. A Zeneművészeti Főiskola volt-docense. A prágai dzsesszfesztivál virtuóza a montreux-i dzsesszfesztivál legjobb európai szólistája, Liszt Ferenc-díjas érdemes művész. Ma jazz kocsmákban
játszik.

Miután valaki megtalálja, s a letűnő évtizedek porlepte művészét bemutatja egy félórás összefoglalóban, Pege Aladár hálás. Ő az, aki nagyon köszöni. Ő az, aki boldog, hogy eszébe jutott valakinek.
Velük szemben ül Hobo, a másik riportalany, kinek búcsúsora az emlékkönyv-féle könyvben a következő: “Túl ezen a beszélgetésen úgy érzem a