A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filozófia - istenérvek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filozófia - istenérvek. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 5., kedd

Rajnai Lencsés Zsolt: Teisztikus jellegű agnosztikus filozófiám (Harmadik rész: Logikai pozitivizmus; szkepticizmus; racionalizmus; istenérvek felosztása)

Mottó: Ez a mű, lehet, hogy nem jó semmire, mert sehova se visz. Nem tart valahová, és célja nincs. Csak magamnak akarok megfelelni azzal, hogy befejezem, ha már elkezdtem valaha…

Tanulmánysorozatom tematikáját úgy építettem fel, hogy a központi szerepet az istenérvek és az ateista érvek kapják. Igen ám, de vannak bizonyos irányzatok, amelyek azt állítják, hogy Isten létezése mellett nem érdemes, vagy nem is lehetséges érvelni. Vallásos oldalon a fideizmus képviseli ezt, ezért a korábbi tanulmányban ennek az irányzatnak az érveit próbáltam megválaszolni. Nem vallásos oldalon pedig a szkepticizmus és a logikai pozitivizmus érvei állnak, így a jelen értekezés ezekkel az érvekkel

Rajnai Lencsés Zsolt: Teisztikus jellegű agnosztikus filozófiám (Második rész: Lehetséges-e érvelni Isten létezése mellett? – Fideizmus – A hit definiálása)

Mottó: Ez a mű, lehet, hogy nem jó semmire, mert sehova se visz. Nem tart valahová, és célja nincs. Csak magamnak akarok megfelelni azzal, hogy befejezem, ha már elkezdtem valaha…


Az előző tanulmányban megismerkedtünk az alapfogalmakkal, a teizmus istenképével, annak eredetével, s azzal, hogy miért lehet fontos, hogy van-e Isten.

A további tanulmányokban szeretném bemutatni az istenérveket és az ateista érveket, majd következtetéseket levonni azokból és állást foglalni. De mielőtt ebbe belefogok, a jelenlegi és a következő értekezésben ki kell térnem arra, hogy egyáltalán, értelmes dolog-e érvelni Isten létezése mellett, vagy sem? Azért fontos ez, mert jócskán akadnak olyan irányzatok, akik azt hirdetik, eleve hibás vállalkozás Istent racionális úton igazolni,

Rajnai Lencsés Zsolt: Teisztikus jellegű agnosztikus filozófiám (Első rész: Bevezetés – Mért fontos, van-e Isten? – Alapfogalmak – A teizmus istenfogalmának kialakulása, körülhatárolása és a természetes teológia meggyöngülése)

BEVEZETÉS

Ez a mű, lehet, hogy nem jó semmire, mert sehova se visz. Nem tart valahová, és célja nincs. Csak magamnak akarok megfelelni azzal, hogy befejezem, ha már egyszer elkezdtem valaha… Ha már publikáltam itt, de félbehagytam. Félbehagytam, mert nem volt rá igény, és szembement a mai hittel, elvárásokkal, szokásokkal, s most mégis törekedni fogok rá, hogy lerövidítve bár, de pontot tegyek a végére. Azért, mert ez a téma, lezárt rész az