Elfáradt két közöny tompa fénye
közt időnként megcsillan
hol remény, hol humor,
hol csak egy árva-halódó lágy mosoly,
mint fércelt függönyök odván a moly,
s velem tölti száz ifjú tervem
kósza várakozásait, álmodozásait…
S bűvölt befolyásként borul rám
a csöndes zajongás
sok apró nesze,
és mint fekélyes kelevény zamata
a csönd ölében, úgy pásztázza
szemem a lármás, hosszú, múlt-utat.
Apró suttogások vernek föl
alélt kiáltásaim belső világából,
s messze űznek a jelen közönyéből…
Aztán csak hallgat tovább az este,
és a barátok kopott színei
festenek vásznamra
lassú ecsettel görbe tükörképeket
halkan és hálátlanul.
2010.04.18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése